Házkutatást tartott ma reggel a NAV Bűnügyi Igazgatósága Foltányi Árpád, a Kapuvári Hús Zrt. igazgatósági elnökének lakásán. 49,5 milliós áfacsalással gyanúsítják. A Heti Válasz Online birtokába került jegyzőkönyv szerint a gyanúsított tagadja az ellene felhozott vádakat és panasszal élt. (Megjelent: Heti Válasz Online, 2012. augusztus 29.)
A magyar hús- és gabonakereskedelemben már-már mindennapos történet eseményeinek forgatókönyve: az erősen keresleti típusú élősertés-piacon a korábban közvetlenül szlovákiai termelőktől felvásárló magyar cég 2010 második felétől áfacsalásra szakosodott közvetítők igénybevételére kényszerült. A recept pofonegyszerű volt: az írásba foglalt szerződések szerint a termelőtől közvetlenül a feldolgozóhoz szállított húsárú magyarországi importőre egy olyan vállalkozás volt, amely a kapuváriaknak kiállított számla áfatartalmát „elmulasztotta” befizetni, holott vevője saját elszámolásában már levonta azt.
Az eljáró adóhatóság feltehetően – eddigi gyakorlatának megfelelően – a most feltárt adóhiány dupláját fogja követelni a kapuvári cégtől: egyszer az általuk fiktívnek minősített számlák adójának levonása, másodszor pedig azt így közvetlen importőrré előléptetve a behozatalt terhelő ugyanakkora összegű áfa miatt.
Foltányi Árpád kihallgatása a hivatal győri helyiségében jelenleg is tart.
A győri jegyzőkönyv másolata:
- 1035 olvasás