Az adó egy százalékával vagyonokat gyűjtő ügyeskedők egyfelől, az adóhivatali szakértők által is félremagyarázott adótörvények másrészről. Az immár 25 éve bevezetett „új adótörvények” dolgában ideje volna végre valóban rendet tenni! Megjelent: Heti Válasz Online, 2013.május 21.
Íme, a legfrissebb adócsemege, a Nemzetgazdasági Minisztérium minapi közleménye „...a kormány a mai napon kezdeményezi, hogy a katasztrófa-helyzetben önzetlenül segítséget nyújtók esetében ne fordulhasson elő, hogy közreműködésének következményeként pótlólagos közteher-fizetési kötelezettség keletkezzen." Tetszenek érteni? (Még ha a szó szerint idézett szöveg anyanyelvi lektor után kiált is.) Tehát a kormány rendkívüli intézkedésére van szükség ahhoz, hogy az immár 25 éve farigcsált adótörvényeink ugyan meg ne büntessék, vagyis adóztassák azt, aki ingyen és bérmentve vesz részt valamely katasztrófa elhárításában, avagy netán áldozatként részesül bármiféle segítségben. Az adószakma számára az persze nem újság, hogy az ingyenes juttatás így, vagy úgy, de mind az elfogadó, mind a juttató részéről adókötelezettséggel jár, na de hogy katasztrófa idején is, és hogy ez csak magának a kormánynak tűnt fel, annak is úgy két és fél évtized múltán?!
Vagy ott vannak a személyi jövedelemadó 1%-a körüli, mind botrányosabb ügyek. Lapunk tárta a nyilvánosság elé, hogy a rákos gyerekek képeivel ilyen felajánlásokat gyűjtő két nagyobb szervezet 2012-ben mindösszesen 534 millió forintot kaszált adóhivatali segédlettel, ám hogy, hogy nem, ebből a hatalmas summából egy fillér sem jutott a legnagyobb hazai gyerekklinikának. Persze, az alapítványok egészen biztosan és pontosan el tudnak számolni a kapott összegekkel, ahogy azt annak az újságíró kollégának az esete is bizonyítja, aki ügyeiknek megpróbált egy kicsit komolyabban utánajárni. Hogy utána járhasson a bíróságokra évekig...
A fentiek tükrében a céges személygépkocsik bérleti díjának, javítási költségeinek áfatartalmával, annak levonhatóságával kapcsolatos szabályok körüli zűrzavaron talán már nem csodálkozik mára senki. Történt ugyanis, hogy az érintett szakterület képviselőinek javaslatára, a feketegazdaság elleni harc jegyében tavalytól levonható a személygépkocsik bérleti díjának teljes áfatartalma, idéntől pedig a javítási költségek feléé is. Legalábbis elméletileg, ám az adótani elmélet és az adóhivatali gyakorlat ez ügyben a jelek szerint még csak beszélő viszonyban sincs egymással. Létezik ugyanis az áfatörvényben egy olyan alapvetés, miszerint az adót csak olyan arányban lehet levonni az árból, amilyen arányban az adott eszköz a vállalkozás bevételszerző tevékenységét szolgálja. Márpedig a céges autók java része magáncélból is fut, amit a fenntartó ugyan megváltani gondol az emiatt lerótt cégautó-adóval, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei ezt másként látják. Egészen pontosan egy részük így látja, a másik meg úgy. A korábbi nyilatkozataikkal, kiadott törvénymagyarázatukkal homlokegyenest ellenkező információ látott napvilágot ugyanis a Magyar Nemzet május 8-i számában, miszerint bátran levonható a teljes megengedett összeg, a magánhasználattól függetlenül. Miközben birtokunkban van egy szintén a NAV-tól származó, ezzel teljesen ellentétes álláspontot képviselő nyilatkozat. Több mint egy hete kerestük meg a NAV illetékeseit, az ellenmondást feloldandó, ám válasz, sürgetésünk ellenére, a mai napig nem érkezett. Vagy talán majd ezt is a kormány intézi?
- 1248 olvasás