Bürokráciacsökkentés címén, látszólag a kisvállalkozóknak kedvezve, a könyvvizsgálók után a könyvelők, adótanácsadók igénybevételét is visszaszorítaná a kormány. Pedig… (Megjelent: Heti Válasz Online, 2012. augusztus 26.)

A munkahelyvédelmi lépések, általunk egyébiránt zömében helyeselt, a minap minden választónak megküldött tervei között szerepel a legkisebb, évi hatmillió forintot meg nem haladó árbevételű vállalkozások számára kitalált tételes kisadózás választásának lehetősége. Benne az ígérettel, ehhez ugyan még söralátétnyi bevallás sem szükségeltetik, hiszen év végén az adóhatóság megelégszik majd az egymondatos nyilatkozattal, miszerint a delikvens árbevétele alatta maradt ama hatmilliós határnak.

Az adó pedig a megadott korláton belül független lesz árbevételtől, pláne nyereségtől, annak a kötelező társadalombiztosítási járulékot is magába foglaló összege főállásúaknál ötven-, mellékállásúaknál pedig huszonötezer forint lesz havonta. Adó-hawaii, gondolhatja első látásra valamely potenciális érintett, pedig ha - a kormányzati törekvések szerint legalábbis - utoljára még kikéri a dologról egy adószakember véleményét, az esetben már egyáltalán nem tűnik olyan egyszerűnek a döntés.

Legelőször is a „ne de mi lesz velem később?" kérdése kell, hogy felmerüljön minden, kicsit is felelős gondolkodású személy előtt. A hosszú, sok éves folyamat végén „sajnos, hála Istennek" már havi százhúszezer forint fölé feltornászott, minimálisan kötelező vállalkozói járulékalapot a kormányzat ugyanis esetükben nagyvonalúan visszaengedné havi nyolcvanegyezerre. Márpedig a jövőre nem gondolásra csábítás óriási, hiszen eddig csak a vállalkozói kivét után kellett havi nyolcvanezer körüli összeget fizetnie, és akkor most ráadásként a nyereségadót is kiváltva megúszhatja a kismaszek ugyanazt havi ötvenből...

Súlyos korlátot jelent viszont az az ál-alvállalkozók hirtelen felszaporodása elleni törvényhozói kitaláció, hogy tudniillik költségként semmilyen más vállalkozás sem számolhatja el a kisadózó kérésre különben kötelezően kiállítandó számláját. Értem én a szándékot, hogy a híres-hírhedt magyar vállalkozói találékonyság révén a munkahelyvédelem ezen eleme könnyen válhatna munkahely-irtóvá: hogy tudniillik nyomában kisadózós vállalkozásba kényszeríthetnék munkáltatóik az addigi alkalmazottakat. Saját becslésem szerint azonban, két évtizedesnél hosszabb tapasztalat birtokában, az érintettek nagyobbik fele igenis számláz más vállalkozásoknak, és esik el majd emiatt a kisadózás lehetőségétől. Pedig a tárgyban ott a nem is olyan régi példa az eva bevetéséről, amikor is az adóelkerülés céljából hirtelen alakítandó, eva szerint adózó vállalkozások elé a legalább kétéves korábbi működés előírásával állítottak hatékony korlátot. Márpedig a mostani, sűrűn változó szabályok világában ugyan ki merne, ráadásul trükközés okán, adóügyben idehaza akár két évre is előre tervezni?

Külön írást igényelne annak részletes kifejtése, hogy a korszerű jövedelemadózási, járulékszedési rendszerektől idegen, teljesítménykorlátos tételes adózás helyett mennyivel célravezetőbb, tágabb körre kiterjeszthetőbb lenne az egyéni vállalkozóknál már régóta meglévő, úgyszintén minimális adminisztrációt igénylő, forgalomarányos átalányadózás rendszerének továbbfejlesztése, aktualizálása. Ám a kormányzat azon törekvése, hogy a kisvállalkozókat minimális, havi öt-tízezer forint megtakarítás okán leválassza az őket, igaz változó színvonalon, de mégiscsak adószakmai tanácsokkal ellátó könyvelőkről, már csak (könyvelői) munkahelyvédelem miatt is érthetetlen. Mert ahogy például, bár fésű és olló minden háznál akad, hajat mégsem igen vágunk magunknak otthon, úgy a művelt nyugat példáján a pénzügyi-, könyvviteli- és adótani problémáit is inkább szakemberre kellene bízza a mi feltörekvő régiónk lakossága is. Nem beszélve az állami adóhatóság munka- és energiamegtakarításáról, azáltal, hogy adóügyekben hozzáértőkkel tárgyalva, akár félszavakkal is megértetheti magát...