Február elsején lépett életbe a vállalkozások készpénzforgalmának korlátozásáról szóló jogszabály, a kormány fekete gazdaság elleni legújabb csodaszere, amelynek azonban kicsit sok a mellékhatása.
Megjelent a hetivalasz.hu-n 2009.02.01-én.
A magyar kormányzat, Talleyrand után szabadon, úgy lehet, semmit sem tanult, viszont mindent elfelejtett. Legújabb, a vállalkozások közötti készpénzforgalmat lényegében megszüntetni szándékozó drákói intézkedése legalábbis erre utal, hiszen alig több mint tíz éve, hogy az Alkotmánybíróság egyszer már „joggal történő visszaélésnek” minősítette, és mint ilyent megsemmisítette hasonló próbálkozását. Pedig hol van már a mai, az eltelt idő alatt inflációval alaposan felhígított 250 ezer forintos plafon az akkori egymillióshoz képest, bár igaz, a vétők elleni szankciók időközben valamicskét enyhülni látszódnak. Az a vállalkozás ugyanis, amelyik 1997-98-ban elfogadott valamely, az összeghatár feletti készpénzfizetést, elesett az akkor még 25 százalékos áfa levonásának lehetőségétől, hogy ráadásnak a fennmaradó résznek is csak a nyolcvan százalékát írhassa le költségként. A mostani szabályozásnál fordítottak egyet a kockán, hogy ezúttal ne a készpénz elfogadóját, hanem annak átadóját, azaz a (nem magánszemély) vevőt sújtsák a kétszázötvenezres határ feletti summa húsz százalékára rúgó mulasztási bírsággal. A nyertesek, hogy, hogy nem, már megint a kormányzat fekete gazdaság elleni élharcosainak kikiáltott bankok lesznek, akik a törvényi kényszerrel hozzájuk terelt ügyfelek forgalmi jutalékait zsebelhetik majd be. Pedig, miként tizenkét évvel ezelőtt, most is ingoványos talajon közlekedik a jogalkotó, amit az is jelez, hogy az APEH máris kiadni kényszerült egy háromoldalas, sűrű sorokban apró betűkkel írott törvénymagyarázatot. A jogértelmezési zavar már magának a készpénz fogalmának meghatározásánál kezdődik, azt ugyanis a mostani törvény a pénzvilágban szokásosnál jóval szűkebb körre korlátozza, amikor is kizárólag a bankjegy és/vagy érme átadását rendeli érteni alatta. Nem számít tehát ide és ezért nem is büntetendő, ha valaki váltóval, csekkel, netán készpénzzel ugyan, de közvetlenül, avagy postai utalványon az eladó bankszámlájára befizetve rendezi tartozását. A rendkívül körültekintőnek szánt adóhivatali útmutató elébe menve bizonyos túlságosan is olcsó megoldásoknak, maga kínál egy kibúvónak látszó, persze azért a bankok érdekeit egyáltalán nem sértő megoldást. Ezek szerint a közvetítő, netán futár útján történő pénzátadás (lásd: Gyuszi taxis esetét a Kulcsár ügyben) egyáltalán nem ad felmentést, míg ha a vevő az eladó személyes jelenlétében fizeti be a summát annak bankszámlájára, azt rendben lévőnek ítélik akkor is, ha ez utóbbi tulajdonosa azonnal és helyben felveszi azt készpénzben. Az APEH természetesen egyáltalán nem holmi törvényi kibúvót kínál ötletével, hanem sokkal inkább azoknak a vádaknak próbál elébe menni, amelyek szerint ez a minden körültekintés mellőzésével készült jogszabály tovább fogja rontani az amúgy is pocsék hazai fizetési morált, és szaporítani a vállalkozások életét megkeserítő körbetartozások számát. Külön és pedig jókora kitérőt tesz az APEH-os útmutató egy másik, kézenfekvőnek látszó trükk kivédése érdekében, amikor megpróbálja a tiltottnál kisebb részletekre szabdalt készpénzfizetések tilalmát elmagyarázni. A törvény ugyanis egy adott „ügylet” esetében a fizetések összeszámítását rendeli, folyamatos teljesítés esetén még konkrét időhatárt, egy hónapot is megszabva. Tekintve azonban, hogy az új, az adózás rendjéről szóló törvény sorai közé illesztett szabály az ügylet fogalmát „természetesen” nem határozta meg, tág teret hagyott ezzel a végső esetben minden bizonnyal a jogszabályok érvényes értelmezésére hivatott bírósági ítéletekig eljutó jogi vitáknak. Néhány, egyszerűbbnek gondolt esetben azért megpróbálkozik maga az adóhivatal is a különben még saját revizoraira sem kötelező érvényű jogértelmezéssel. Így közli, hogy ellenkező értelmű rendelkezés hiányában az ügyleti ellenérték bruttó módon, azaz áfával együtt értendő, továbbá hogy a részletfizetésről szóló megállapodások esetén (lízing!) a részleteket szerinte bizonyosan össze kell számítani. Az állásfoglalás felhívja az adózók figyelmét arra, hogy a korlátozás valutában történő fizetésre is érvényes, ahol is minden esetben az aznapi MNB árfolyammal kell számolni. A valamely ügylet meghiúsulásának esetén, szerződés alapján járó bánatpénz az APEH szerint úgyszintén csak a megadott határig rendezhető készpénzzel, szemben például a nyújtott kölcsönnel, amelynél viszont - hangzik állásfoglalásuk - csak a fizetett kamat számít a szabályozott ügyleti díjak közé. Folyamatos teljesítésű ügyleteknél, ahol napi, heti elszámolásról szól a megállapodás, havi összesítéssel kell kalkulálni, viszont ha egy hónapnál hosszabb az elszámolás időszaka, úgy azt nem lehet önkényesen havi részletekre visszabontani.