Tényleg a Nemzetközi Valutaalap az egyetlen esélye az elődei által sanyarú gazdasági helyzetbe vezérelt kormányzat népének? Még akkor is így van ez, ha a kormányzat működése alatt kifejezetten javultak az ország legfontosabb pénzügyi-gazdasági mutatói? A pénzvilág hatalmasai a jelek szerint másként mérik a valóságot. Megjelent: Heti Válasz Online, 2013. február 11.

A költségvetési hiány tartósan 3% alatt marad, az államadósság csökken, az ország ún. külső finanszírozási képessége a régióban a legmagasabb, tartósan és biztonsággal tudjuk magunkat finanszírozni a piacról. A folyó fizetési mérleg jelentős többletet mutat, a foglalkoztatás pedig 2010-től folyamatosan bővül". Ugyan mi kellene még „ezeknek", vetődik fel a polgárban a kormány illetékeseinek fenti nyilatkozatát olvasva a legújabb, ezúttal a Moody's által közzétett ország minősítés hallatán.

A Magyar Nemzet (MN) pénteki számának szerzője, Szabó Anna arról ír, hogy mi nemcsak Lengyelországgal, a komoly befolyással rendelkező európai középhatalommal nem részesülünk azonos elbánásban, hanem a pénzügyi válságát éppen csak túlélt Mexikóval, sőt Kolumbiával és Macedóniával sem. Ezeket az országokat ugyanis méltónak ítélték arra, amire bennünket a kézzelfogható pénzügyi eredményeink javulása ellenére sem, tudniillik az úgynevezett rugalmas IMF-hitelkeretre (FCL). Nekünk csak az elővigyázatossági hitel dukálna, az a bizonyos 2008-ban Gyurcsány Ferenc kormánya által is felvett konstrukció, persze annak minden lehetséges következményével együtt. Márpedig ebből a hitelből a jelek szerint a mostani kormányzat köszöni, de nem kér, s tekintettel a tárgyalások szigorúan titkos voltára, csak találgathatjuk, hogy miért.

Persze ha jobban belegondolunk... Az IMF által az FCL-re méltónak talált országokban, velünk ellentétben, nincsen bankadó és a multikra kivetett különadó sem. Vagyis ezek az országok tudják a leckét - tesszük hozzá - , ezért aztán önállóan, külső segítség, - vagy másképpen: kényszer - nélkül is kitalálják a hitelezőik mögött álló nemzetközi pénzügyi erők kívánságát. A hála jele pedig a hosszabb pénzügyi póráz, ami a magunkfajtának, megjavulásunkig semmiképpen sem jár.

Orbán Viktor szabadságharcot hirdetett, széles támadási felületet adva ezzel az ellenzéki médiának. Holott a kérdés jóval túlmutat az olcsó viccelődésen, valóban Petőfi sorait idézi, hogy tudniillik „rabok legyünk, vagy szabadok?" Kerül, amibe kerül! Kerül, amibe kerül? Ez a dilemma osztja ketté ma a nemzetet. És ehhez képest tényleg lényegtelen, hogy a választásokhoz közeledve egyre éleződő politikai csatában kiről derül ki, hogy kulák, netán vöröskatona, esetleg kádárista besúgó volt valamelyik felmenője, sőt, ne adj Isten, ő maga.

Mert ha majd a nemzeti szabadság legfontosabb tényezője, a pénzügyi-gazdasági önállóság kérdésében is minden, a választáson induló csoportosulás, személy megnyilatkozik, na, akkor lesz végre felnőttként kezelve a magyar választópolgár!