Hogy ki és hol lakik „életvitelszerűen”, azt a házmester, a tömbbizalmi mondta meg anno.

Megjelent hetivalasz.hu-n 2009.07.19-én.

Jóllehet, pénzügyminiszterünk szociális érzékenységéről hivatott tanúskodni, hogy a hegyoldalba építendő villájának tervéről a válság hírére azonnal lehúzta a magasból aláomló vízesést, a minisztériumából, keze alól kikerülő vagyonadó egyes passzusai mégis mást mutatnak. Ráadásul a régi jó házmester-, tömbmegbízotti-, esetleg valamilyen modernebb kiadású besúgórendszer felállításának szükségét sejteti a törvény azon passzusa, amely a lakcím nyilvántartási bejegyzésen túl a tényleges (életvitelszerű) ott éléshez köt bizonyos kedvezményeket, mentességeket. Ezt vajon mégis, hogyan gondolják ellenőrizni az illetékesek? Az adóalanyt ugyanis nyilvánvalóan hiába faggatják adott esetben, miként a családtagjait is, ők persze hogy védik majd a mundért, a jobb szomszédok pedig azzal a teljesen jogos válasszal térhetnek ki az adóhatóság kérdése elől, miszerint nem szokásuk mások életvitelét vizslatni. Maradna tehát a bűnügyi mintára, legalábbis a gyanúsabb esetek vizsgálatára valamilyen technikai megoldás, lásd a házi őrizetesek elektronikus karperecét. Na és ha ez megvan, akkor ugyan ki fogja eldönteni, hogy mégis, mennyi ott-tartózkodás számít majd „életvitelnek”, valamint, hogy bizonyos intimebb, netán testi jelleget is mutató kapcsolat ténye vajon mennyivel nyom majd többet a latban valamely, mondjuk gyakoriságtól függő korrekciós szorzó beiktatásával? Utóbbi elfogadásához elég lenne különben az adózás már meglévő népesedéspolitikai vonatkozásait továbbgondolnia a törvényalkotónak, lásd a három és annál nagyobb számú gyerekek után járó vagyonadó kedvezményt. Ami pedig a fentebb emlegetett szociális érzék hiányát illeti, elsőnek a kiskorú örökösök dolga ötlik szembe. Vegyük egy tízévesen árvaságra jutott gyerek esetét, aki mondjuk egy éppen harmincmilliós, adóköteles ingatlant örökölt. Ő a nagykorúvá válását követő második év végéig élhet az adófelfüggesztés lehetőségével, amikor is az adóhatóság határozatban kötelezi az addigra 750 ezer forintra hízott tartozásának egyösszegű befizetésére. Hogy az éppen 20. évét betöltött gyerek, aki még a munkanélkülieket különben megillető 12 havi részletfizetés jogával sem élhet, honnan kerít erre pénzt, ahhoz Bajnai miniszterelnök úr nem is olyan régen mutatott pontosabb irányt, valahogy ekképpen: nem kötelező mindenkinek ennyire drága házban élnie. A másik jellemző történet az adóköteles, ám 50 milliónál nem drágább ingatlanban egyedül, vagy legfeljebb hasonló státuszú társával élő nyugdíjas kedvezménye. Ő ugyanis, különös kegyként tízmillió forintot levonhat vagyonadó alapjából, amennyiben az egy főre eső jövedelmük nem haladja meg az előző év első napján érvényes nyugdíjminimum dupláját, azaz jövőre az 57 ezer forintot. Ilyen esetben az említett adóalany egy 40 milliós ingatlan után a már önmagában is nevetségesen alacsony jövedelméből még havonta 8.333.- Ft-al lesz kénytelen az Alkotmányban leírt arányos közteherviselés jegyében az Államkincstárt gazdagítani. Számára ugyanis még az időközben megszigorított offshore megoldások, a nemzetközi adótervezésnek nevezett hazafiatlan trükközések sem nyújthatnak reményt.